Blog a gyerekek nyelvtanulásáról

Ezt játszottuk ma: szólánc

Próbálok mindennap beszempészni egy kis játékos angolt gyermekeim életébe. Lehetőleg ne kelljen hozzá semmilyen különleges hozzávaló, és bármelyik pillanatban elő lehessen kapni, amikor épp együtt vannak. Most a szóláncot "kaptam elő."

Biztonyára Te is játszottál már szóláncot a barátaiddal, családoddal, ismerőseiddel: az előző szó utolsó betűjével kell a következő szót kezdeni, majd így tovább. Az egyszer már elhangzott szót, nem mondhatjátok újra.

Szólánc alkotását idegen nyelven is meg lehet próbálni, bár némi előtanulmány szükséges hozzá, hiszen kell egy bővebb szókincs, hogy legyen miből szavakat válogatni. Kijelölhettek egy adott témát (például állatok, melléknevek stb.), akkor kicsit nehezebb dolgotok van, mert szűkebb a szókincs, amit használhattok. Az adott idegen nyelvtől függően esetleg érdemes megállapodni, hogy az írott utolsó betűhöz kell fűzni az újabb szót, vagy pedig a kiejtett utolsó hanghoz, nehogy menet közben félreértések legyenek.

 

Angolul játszottunk szóláncotAngolul játszottunk szóláncot


Mi az angol nyelvet gyakoroltuk a képen látható szólánccal. Csak egy sima A/4-es lap kellett hozzá, és néhány ceruza. Látványosabb, ha mindenkinek más színű ceruzája van. Ha lett volna kicsit több időnk, akkor csigavonal szerűen a lap közepe felé tovább haladtunk volna, de nem volt, így lezártuk a sort.

Játék közben mindig rácsodálkozom, hogy milyen jól működik a gyerekek fantáziája, és mindig okoznak meglepetéseket is. Olyan szavakat ismernek, amiről én nem is tudom, hogy ők tudják, arról nem beszélve, hogy még le is tudják írni helyesen. A másik meglepetésem az volt, hogy mennyi Y-nal kezdődő angol szó jutott eszükbe, pedig ilyen szóból tényleg nincs sok, de mindig kivágták magukat.

2013.04.28.

Te milyen formában játszottál már szóláncot? Ha van ötleted, nyugodtan egészítsd ki a cikket egy hozzászólással!

(Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz, csak tekerj lejjebb. Ha be vagy jelentkezve, akkor a felhasználóneved meg fog jelenni a hozzászólás tetején.)


Tetszett a cikk? :)

 

Nem akarsz lemaradni a NyelvBirodalom újdonságairól? Regisztrálj, és iratkozz fel hírleveleinkre!

Nyomtatás