Németezzünk!

Németezzünk/10 - Mennyi az idő?

Dátum: .

Az idő fogalmának megértése és a pontos idő kifejezésének képessége nagyon fontos dolog, különösen a mai rohanó világunkban, ahol már az óvodásoknak is komoly órarendjük van. Nem árt mielőbb megismerkedni az óra számlapjával - németül is.

 

Elmélet: Több gyerek - több gond (?)

Kis korkülönbséggel született testvéreknek lehet közös "német foglalkozásokat" tartani, együtt társalogni-játszani-társasozni-kártyázni-körjátékozni. Sőt, ha már megszokták, hogy bizonyos játékokat németül játszanak, Te akár csinálhatsz mást is közben, csak figyeld őket, nehogy magyarra váltsanak. :)
Nagyobb körkülönbséggel kicsit nehezebb. A legnagyobbat talán már nem is köti le a dalocskázás, a legkisebb pedig még semmiben sem tud részt venni igazán. Előfordulhat, hogy külön-külön kell foglalkozni mindegyik gyerekkel, hogy a kedvükben járhassunk: a naggyal németül társasozunk, a középsővel németül énekelünk-játszunk, utána pedig a picivel leülünk képeskönyvet nézegetni németül.
Ha szerencsénk van, "fülelnek" egymásra is, és akkor több minden ragadhat rájuk. Használj ki minden adódó előnyt: talán sikerül rávenned a nagyot, hogy "olvasson" németül a kicsinek a képeskönyvből, amíg Te a középsővel boltosat játszol, majd a két kisebb énekel-táncol (ugrabugrál) a dalos CD-re, amíg Te a naggyal megcsinálsz egy-két feladatot egy foglalkoztató füzetből. Egy idő után rutinotok lesz ebben is, mint bármelyik másik többgyermekes helyzetben.


Gyakorlat:
Mennyi az idő?

Ebben a bejegyzésben az idő kifejezésének megtanításához szeretnék segítséget nyújtani néhány ötlettel és segédanyaggal. Ahhoz, hogy megtaníthassuk a gyerekeknek leolvasni az időt az óra számlapjáról, előzőleg már ismerniük kell a számokat. Ha azonban az óra számlapján fel vannak tüntetve az arab számok, akkor a számlap segítségével akár magukat a számokat is gyakorolhatjátok.

Gyermekeinknek először az egész órák kifejezését tanítsuk meg (Es ist ein Uhr. Es ist zwei Uhr...), utána következnek a felek és negyedek (Es ist halb zehn. Es ist Viertel vor sieben...), végül a percek (Es ist zehn nach sechs. Es ist sieben Uhr zwanzig...)

Ha anyanyelvükkel egyszerre tanulják a németet is, akkor akár több év is eltelhet mire az egész óráktól a percek biztos kifejezéséig eljutnak a gyerekek, hiszen a számok fogalma és az idő fogalma is új nekik, nem kell siettetni őket. Nagyobbaknál, iskolásoknál egy délután is elég lehet a "német óra" logikájának megértéséhez, néhány nap-hét pedig a begyakorlásához.

Praktikus lehet beszerezni - ha még nincs meg - az első osztályosok kezdő csomagjának egyik alaptartozékát, a kis fehér műanyag óralapot (lásd a képen). A két piros mutató könnyedén állítható tetszőleges időre, magunkkal is vihetjük bárhova, hiszen majdhogynem a zsebünkben is elfér.

Ha van a háztartásban olyan óránk, amit már nem használunk, annak a mutatóit is lehet tekergetni (bár az bajosabb): először állítsuk be mi a mutatókat, és kérdezgessük gyermekünket, hogy Wieviel Uhr ist es? Majd amikor ez már jól megy, mondjuk mi az időt (Es ist drei Uhr.) és kérjük meg, hogy ő állítsa be a mutatókat.

Ha a helyes kiejtéssel nem vagy tisztában, akkor hallgassátok meg ezt a videót együtt. Akár bekapcsolva is felejtheted, amíg gyermeked játszik, mert akkor a "fülébe másznak" a mondatok. 

 

Online gyakorláshoz az alábbi oldalakat és játékos feladatokat ajánljuk:

Keresd a párját!
Keresd meg, melyik idő passzol a mondatokhoz. (Itt még több ehhez hasonló feladatot találsz!)

Írd be, amit hallassz!
Hallgasd meg, melyik tevékenységet mikor végzed a nap folyamán, és írd be a hiányzó szavakat a mondatba! (Itt még több feladatot és játékot találsz!)

Egy kis nosztalgia: hallgassatok meg néhány mondatot egy régi nyelvleckéből, a Schaudi család életéből:

 

Végül pedig egy tipp! Regisztrálj portálunkon és nézd meg a letölthető segédanyagok között a 4. írásbeli feladatot, mellyel az idő kifejezését gyakorolhatjátok a már iskolás gyerekekkel.

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a rovatra!

Jó németezést kívánok Nektek!


Sachsné Jusztin Edit
alapító szerkesztő
NyelvBirodalom.hu

{addthis}

  « Előző bejegyzés / Következő »

Németezzünk! kezdőlap / Akartok angolozni is? / Fórum / Vissza a főoldalra  

 

Nyomtatás